„Nem véletlen, ha ezt olvasod. És az sem, ha amin keresztülmentél,
már annyira megtört, hogy kifutnál a világból.”
(Filotás Mária)





„A tisztulás lényege, hogy az ember érezzen egy belső késztetést, és saját maga akarjon tenni a jobb közérzete érdekében. Sajnos, sok olyan ember van, aki nem meri elhinni magáról, hogy képes magát elfogadni - hogy neki is lehet teljes és boldog élete. (…)

Ritkaság, hogy bárkit egyetlen alkalommal tartós eredményt lehessen elérni, hiszen a lélek sem egyetlen alkalommal szerezte be sérüléseit. A lélek tanulni jött a földre, és azért, hogy végigjárja a fejlődés lépcsőfokait. (…)

A módszer segít abban is, hogy meghalld lelked dalát, melyet azóta dúdolsz, mióta létezel. Felfedheted életed azon szereplőit, akikre most is kincsként kellene vigyáznod.”

(Filotás Mária,
a Lélekhang szellemi módszer
kidolgozója és kizárólagos oktatója)

Bátran kijelenthetjük, hogy az emberi lélek az érzelmeken keresztül kommunikál. Az a helyzet, amitől most szenvedsz - illetve nehezíti, akadályozza életedet - a tudatalattidban és a lelkedben tárolt sérülések és bevésődések következménye is. Ezeknek a „blokkoknak” a tisztítására fejlesztette ki Filotás Mara ezt a rendkívül gyors, gyengéd és hatásos eljárást.




A módszer abból indul ki, hogy a lélek energiája, ereje hagyományos műszerekkel ugyan nem mérhető, de VAN, és így különleges rezonanciája hatást gyakorol a másik emberre. A módszer lehetőséget nyújt arra, hogy a lelkünkben tárolt információkhoz hozzáférjünk. Komplexitása miatt leggyakrabban ezt ajánlom.

A lélek számára nincs távolság, így a Lélekhang kezelések nem igényelnek közvetlen fizikai közelséget a kliens és a tanácsadó között. A modern technika pedig lehetővé teszi, hogy kliens és tanácsadó lássák egymást, miközben a tisztítás zajlik - így Lélekhang tanácsadásaimat Skype- vagy Messenger-beszélgetés keretében is igénybe veheted.

Egy-egy találkozó időtartama körülbelül másfél óra, az ára: 10 000 forint/alkalom.

Időpont foglalás: +36306810009